Sziasztok!
Meg is hoztam az első részt, remélem tetszeni fog.
Amint észrevettétek itt a lány sokkal pimaszabb, ami majd meglátjátok
miért jön jól. Remélem ez is tetszeni fog és nem bánjátok, hogy
nem visszahúzódott. Köszönöm bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!
----------------------------------------------------------
Izgatottan ülök a Californiába tartó gépen. Bár a búcsú nem volt könnyű se számomra, se a szüleim és a bátyám számára. Anya sírt, de nem éreztem akkora bűntudatot, mivel tudom, hogy vigyázni fognak rá a távollétemben. Dave körülbelül ezerszer megígértette velem, nem fogok senkitől se piát elfogadni és, ha elkezdek élni ne feledkezzek meg magamról, meg persze azt is, hogy kerüljem a fiúkat. Erre én egyből rávágtam, hogy nem pasizni megyek, amit ő szemforgatással jutalmazott. Négy évvel ezelőtt ő is ezzel ment el egyetemre, már az első héten talált magának lányt, akit mindenki nagyon kedvel.
De én nem vagyok ő, aminek örülök is ugyanis az agyamra mennék a folytonos aggódással. Szeretem őt, de nem kell mindentől megvédenie, én is tudok magamra vigyázni.
Boldogan szálltam le a gépről és néztem körbe. Sok ismeretlen ember vett körül, néhányan nekem is jöttek, amiért normális esetben mérges lennék, de most mégsem vagyok az. Hogy miért? Mert végre megtapasztalhatom mi is az az élet, amitől a legtöbben rettegnek, de én nem tartozom közéjük, engem boldoggá tesz.
Mosolyogva szálltam be a taxiba miután betettük a csomagjaimat. Amint közöltem vele, hogy hová megyek gratulált nekem. Kedves emberek, màris szeretem San Fransiscot.
- Sok sikert ifjú hölgy. - vette ki a csomagjaim, majd sietősen elhajtott.
Előre bámultam a jelenlegi otthonomra és sulimra. Hatalmas, téglából készült épület, ami jó pár évvel ezelőtt készülhetett. Majd kicsit oldalra fordultam és amint észrevettem a kőből készült táblát vigyorogni kezdtem. "ACADEMY OF ART UNIVERSITY" állt rajta hatalmas betűkkel írva, alatta pedig kisebbel "San Fransisco, California, USA". A bőröndjeimet magam után húzva indultam el a többi diák után.
Hatalmas sor volt a kulcsok beszerzése miatt, kb fél óra várakozás után sorra kerültem én is.
- Jó napot. - mosolygott rám kedvesen a nő. - Mi a neve?
- Jó napot. Kelly Anderson volnék. - mosolyogtam.
- Üdvözöljük az egyetemünkön Miss.Anderson, 267-es szoba. - mondta fintorogva a szobám számát.
- Köszönöm. - vettem el a kulcsot.
Szerencsére csak két emeletet kellett sétálnom, bőröndök nélkül, mivel elvették tőlem. Hát itt az idő. Most megismerkedem azzal a lánnyal, akivel négy éven át osztozni fogunk a szobán. Mély levegőt vettem majd, benyitottam.
Egy nem olyan nagy szobában találtam magam. Amit először megpillantottam az az előttem lévő hatalmas ablak, amin félig be volt húzva a sötétítő. A falak fehérek voltak. A ablak előtt két ágy helyezkedett el, úgy másfél méter távolságra egymástól. Mellettük egy kisebb szekrény, fölöttük pedig polcok. Az ágyak előtt egy-egy íróasztal, majd egy szekrény. A padló sötét fából volt, ám a szoba közepét eltakarta egy szürke szőnyeg. Balra volt egy ajtó, ami gondolom a fürdőszobát takarja. A társam már megjött, ezt nem csak onnan veszem, hogy nyitva volt az ajtó, hanem, mert az ágyon volt a bőröndje. Tehát az én részem a jobb oldali. - törődtem bele.
Mondjuk az érdekelne, hogy hol lehet a szobatársam, hiszen az ajtó nyitva volt, mikor ideértem. Bekopogtam a fürdőbe, de senki sem válaszolt, így lassan benyitottam. Senki sem volt ott. Hát szép, tehát a szobatársam egy felelőtlen lány. Szemforgatva csuktam be az ajtót, majd ahogy megfordultam egy mellkasba ütköztem bele.
- Engem keresel, szépségem? - suttogta egy rekedtes hang a fülembe, amitől kirázott a hideg.
Mi a fenét keres egy fiú a szobámban? Kicsit hátrébb mentem, majd felnéztem rá. És bevallhatom, hogy még sosem találkoztam hozzá hasonló fiúval. Hosszú, göndör fürtök, smaragdzöld szempár és gödröcskék. Vigyorogva nézett rám, amitől kirázott a hideg. Igazából nem is értettem, hogy mi bajom van, hiszen ez a srác annyira aranyosan néz ki, de aztán felébredtem. A szemöldökében egy karika díszelgett. A tekintetem lejjebb vezettem és észrevettem, hogy egy fehér majóba van, ami szinte átlátszó. Bal karját millió tetoválás borít és ha jól látom, akkor a mellkasát is. Punk! Jutott először eszembe. Lassan ismét felnéztem rá, majd megszólaltam.
- M-mit keresel itt? - suttogom, mire a vigyora csak nagyobb lett. Mi a fenéért bámulom ennyit az ajkait, amik rózsaszínek és teltek. Oké, állj le Kelly! - parancsoltam magamra.
- Hát még nem tudod. - nevetett fel. - Hát szépségem most közlöm veled, hogy én is itt lakom.
A felismerés szinte pofon vágott. Itt lakik? Mármint ebben a szobában, ahol én is? Nem az lehetetlen, hiszen nekem egy lány kell legyen a szobatársam, nem pedig egy fiú, ebben biztos vagyok.
- Mármint ebben a házban laksz, nem ebben a szobában. - szólaltam meg végre.
- Tévedsz, cica. - vigyorog. - Én ebben a szobában lakom. - kacsint rám.
- De hát... - megrázom a fejem, ez csak egy rossz álom, biztosan nem lehet ő a szobatársam. Olyan nincs. - Te fiú vagy... - jelentem ki.
- Örülök, hogy leesett. - forgatja a szemét. - De ha most nem is pár nap múlva biztosan sikerül majd. - vigyorgott rám, majd kiment a szobából.
Mi a fene folyik itt?! Mi az, hogy ő itt lakik, ebben a szobában ahol én is. Hiszen én lány vagyok, könyörgöm, hogy tehettek össze egy fiúval? Ez biztosan csak egy félreértés lehet. Felkaptam a kulcsom, majd miután bezártam az ajtót rohantam is a recepcióra, ahol felvettem ezt a rohadt kulcsot. Vagy a szobaszámom téves vagy rossz helyre osztottak be. Egyáltalán nem érdekel melyik a hiba, csak az, hogy ettől az ijesztő mégis gyönyörű bestiától megszabaduljak.
- Elnézést. - szólaltam meg.
- Igen? - nézet fel mosolyogva, de amikor észrevette, hogy én vagyok az leghervadt a mosoly az arcáról. Komolyan, mi baja van velem? - Miben segíthetek?
- Azt mindjárt mondom, de először megtudhatnám, hogy miért hervad le a mosolya, ahányszor csak meglát engem? - nyögöm ki a kérdést, ami már nagyon kíváncsi tett.
- Inkább mondja, miben segíthetek, kedvesem. - próbálja ejteni a témát.
- Szobát szeretnék cserélni, mert valami "csoda" - mutatok idéző jelet a levegőbe - folytán egy fiúval kerültem össze.
- Igen, tudjak. - mondja bocsánatkérően. - De sajnos ezen már nem tudunk változtatni. Az első félévben biztosan vele kell legyen, de ha utána is le akarja majd cserélni, akkor megteheti, akár külön szobát is kaphat, mivel ez a mi hibánk... - kezd mesélni.
- Mi az, hogy egy fél évig nem cserélhetem le?! - akadok ki. - Hiszen ő egy fiú, egy félelmetes fiú. - helyesbítek. - Én pedig egy lány vagyok.
- Sajnálom, de nem segíthetek. Nagyon sajnáljuk, hogy ez történt, de talán, ha hamarabb szóltak volna akkor még lehetett volna segíteni.
- Hamarabb? Hiszen én az előbb jöttem meg. - sóhajtom. - Egyáltalán nem néztem meg a papírokat, mikor megkaptam a mailt, mivel csak az érdekelt, hogy sikerült-e vagy sem...
- Sajnálom, de nem segíthetek. - néz rám megértően.
- Igazán köszönöm. - morgom, majd sarkon fordulok és elindulok.
Nem hiszem el! Egy fél évig össze leszek vele zárva. Mégis, hogy a fenébe gondolhatják ezt? Azt meg végképpen nem értem, hogy értette azt, hogy lecserélhetem ha akarom?! Még szép hogy akarom! Amint letelik ez a félév, ha kibírom épp ésszel, akkor első dolgom lesz külön szobát kérni. Nagy betűs életet akartam? Hát most megkaptam, szó szerint.
Morogva lépek ki az ajtón, ami egyenesen az udvarra vezet. Megígértem Dave-nek, hogy felhívom, amint megérkezem, de mondjam el neki, hogy ki a szobatársam vagy inkább hagyjam? Ha elmondom szinte biztos vagyok benne, hogy egyenesen ide jönne és elráncigálna innen. Sosem hazudtam még neki, igazából senkinek sem hazudtam még. De úgy látszik ez a nap is eljött.
- Szia! Megérkeztél? Jól vagy? Milyen a szobád? Na és a szobatársad? - bombázott le azonnal a kérdésekkel.
- Először is szia. - köszöntöm kuncogva. - Néha vegyél levegőt is miközben beszélsz. - tettem hozzá mire ő morgott egyet. - Minden csodás. Az út nyugis volt, a szoba tökéletes, ahogy a társam is. - próbálok lazának tűnni.
- Biztos minden rendben van, fura a hangod? - na tessék, túl jól ismer.
- Persze, csak fáradt vagyok. - sóhajtom. Vedd be! Vedd be!
- Megértem. Hosszú utad lehetett.
- Az volt, de amint kipakoltam, biztos lehet benne, hogy be is dőlök az ágyamba. - nyugtatom meg. - Mond meg anyáéknak, hogy hiányoznak és szeretem őket, ja és vigyázz rájuk, meg persze magadra is.
- Rendben, átadom. Ők is hiányolnak és üdvözölnek téged. - válaszolja. - Vigyázz magadra, hívj ha bármi kell.
- Mint mindig. - mosolygok, bár ő ezt nem láthatja. - Szeretlek, szia. - búcsúzom el tőle.
- Szia hercegnő. - köszön el, majd bontja a vonalat.
Hát ez is megvolt. Nem gondoltam volna, hogy sikerül vele elhitetnem, hogy minden rendben, de most büszke vagyok magamra. Már csak egy fél évet kell sikeresen átvészeljek és utána már minden rendben lesz. Sóhajtva indultam vissza a szobába, mivel már biztosan megérkeztek a csomagjaim is. Amint befordultam a sarkon, észrevettem, hogy a srác az ajtó előtt járkál és irtó mérges. Mi a fene baja van?
- Hol a francban voltál? - kiált rám, amint észrevesz.
- Mi bajod van? - morgom. - Csak sétáltam egyet.
- Azt hittem azt a formás hátsód a szobában tartod, így kicseszettül nem hoztam magammal kulcsot. - áll meg előttem, mitől kicsit megijedek, mivel a szemei elsötétültek.
- Honnan kellett volna kitalálnom, hogy ilyen felelőtlen vagy? - csattanok fel én is. De, amint belépünk a szobába ezt rögtön meg is bánom, mivel az ajtónak tol és a két kezét mellém helyezi, hogy ne tudjak elmenekülni.
- Kicseszettül nem beszélhetsz így velem! - morogja. - Ne tedd próbára a türelmem, mert rosszul jársz. - néz mélyen a szemembe, mitől a hátamon feláll a szőr.
- Sajnálom?! - motyogtam.
- De még, hogy fogod, ha továbbra is így beszélsz majd velem. - csillannak fel a szemei. - Elveszem tőled, ezt az ártatlanságot, csak folytasd így. - kacsint, majd ellép mellőlem.
Ott állok és magam elé bámulok, mi a fene volt az előbbi? Megfenyegetett?
- Most is eltűnsz vagy itt leszel? - kérdi flegmán.
- Itt leszek. - suttogom.
- Remek, akkor hagyd nyitva az az ajtót. - morogja, majd kiviharzik.
Az elkövetkezendő pár órát pakolással töltöm. Hulla fáradt vagyok miután végeztem, de... várjuk csak, hiszen még a nevét sem tudom. - sóhajtom. Még mindig nem jött vissza, én pedig szeretnék végre zuhanyozni, de nem fogom nyitva hagyni az ajtót, amíg valaki nincs bent. Leülök az ágyra, majd kiveszem a pizsamám és várom, hogy jöjjön. Már majdnem elaludtam, mikor kivágódott az ajtó és belépett rajta az a személy, akit már körülbelül egy órája vártam.
- Elmentem zuhanyozni, ha lehet ne törj rám. - szólalok meg, majd minden válasz nélkül eltűnök.
Szerencsémre, nincs zár a fürdő ajtaján, hiszen két egyneműnek nem is igazán szükséges, de mivel ez nem átlagos eset örültem volna, ha van, de minek az. Gyorsan levetkőztem, majd lezuhanyoztam. Ezerszer megbántam már, hogy ilyen pizsamát hoztam csak magammal. A testem csak egy fehér póló takarja, ami alig takarja a hátsóm, amivel biztosan elérem, hogy az a barom beszóljon. A tükör előtt állok és a hajam fésülöm, amikor hírtelen kinyitódik az ajtó és ő lép be rajta, egy száll boxerben.
- Megbocsájts? - fordulok felé mérgesen. - Mondtam, hogy ne gyere be! Mi van, ha nem lettem volna felöltözve?
- Csodás látványban lett volna részem. - vigyorog pimaszul, mire én csak a szemem forgatom. - De így is szép látvány vagy. - mér végig.
- Álmodban. - lépek ki mellette.
- Én a helyedben nem mernék nyugodtan aludni! - kiáltja ki, majd hallom, hogy megengedi a vizet.
Szia ismét!:)
VálaszTörlésAmikor először olvastam végig a történeted (akkor is már volt vagy 10 rész,rossz a számmemóriám), azután is imádtam, de most szerettem bele igazán. Nagyon jó a történet,és igen, több érzelem van belecsempészve, kicsit emberebbnek is érzem a karaktereket. Amikor pedig Harry lecicázza Kellyt...Hát nevettem rajtuk, de még jobban izgatott, hogy mi lesz ebből a bonyolult lakótársi kapcsolatból. Nem bírom ki, hogy megvárjam a következő részt,nem is gondoltam volna pedig, hogy a függőddé teszel! Nagyon tetszik a történet, jobban csillog,mint eddig! Pedig magunkat is nehéz felülmúlni!
Aki izgatottan várja a folytatást, üdv, Violet