9.rész - "Nem bántalak"

Sziasztok! Meghoztam nektek az új részt. Sajnálom, hogy késtem vele, de nyaraltam ott pedig nem volt időm sokat írni, de most majd bepótolom. Sok rész lesz egy héten, mivel a nyár végére szeretném befejezni ezt a blogom, sőt elég sokat és csak kettőt max hármat szeretnék suli közben írni. A napokban nyílik meg az egyik új blogom, amire már nagyon várom a véleményeiteket, ha van kedvetek, akkor nézzetek be. Louis Tomlinson lesz a főszereplő, de a többiek is megjelennek majd benne, bár ritkán, de nem akarok semmit sem mondani róla. Várjátok meg, mert tudom, hogy tetszeni fog nektek. Mondjuk inkább nagyon remélem:

JUST ONE CHANCE

----------------------------------------------------------------------------------------

  Még nem álltam velük szembe, de már most is észrevehető, hogy mennyire dühösek és Viki szemei, hogyan szórnak szikrákat a hátam mögé, ahol gondolom Harry és a barátai vannak. Nem akarok bele sem gondolni, hogy mit kapok majd tőlük, de egyben biztos vagyok, hogy semmi jót. Tisztán leír róluk, hogy mennyire utálják egymást. Dylan és Harry egyenesen rühellik egymást. Nem akartam két tűz közzé keveredni, de már megtettem, mivel a szobatársam és már nem tudok ellene tenni semmit, egy jó ideig még. Sóhajtva állok meg előttük, majd pillantok rájuk. Mindketten feszültek és mögém bámulnak, miközben én magamon érzem az égető szempárt. Tudom, hogy néz, érzem. Azt is tudom, hogy nem úsztam meg a mai napot, hiszen biztosan megkeres majd Nem akarom tudni, hogy mi lesz, nem akarok arra gondolni, hogy részegen nekem esik majd, bár megtörténhet. Még Nem készültem fel rá, hogy szembenézzek vele és nem is akarok. Egyszerűen csak szeretném jól érezni magam, minden gond nélkül, de valamiért úgy érzem, hogy a gond mindig megtalál engem, ha akarom, ha nem. 

  - Komolyan? - tekint rám Dylan. - Vele?

  - Én nem tehetek róla - suttogom. - Te magad is tudod, hogy nem lehet neki nemet mondani, megpróbáltam, de hiába. Mit kellett volna tennem, megszökni? Az jobb lett volna?

  - Nem, nem lett volna jobb, de az sem, hogy vele jössz - vágja rá. - Ugye tudod, hogy ezzel azt érezteted vele, hogy az övé vagy?

  - Én nem vagyok a senkié sem - mordulok fel. - Semmit sem jelent, hogy vele jöttem és ezt ő is nagyon jól tudja. Lehet, hogy igazad van, sőt biztosan. Meg akar szerezni, de engem nem egyszerű átverni, nem fog neki sikerülni és ha mégis sikerülne, amit kétlek, akkor csak magamnak ártanék.

  - Felejtsük el ezt és érezzük jól magunkat - szólal meg Viki is. - Nem akarok erre gondolni, csak bulizni és élvezni, hogy péntek este van.

  Meg sem várta a válaszunk, csak kézen ragadta Dylant és behúzta az ajtón, én pedig követtem őket. De, amint a tömegben találtam magam, eltévedtem. Már nem láttam őket, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű elkeveredni, de úgy látszik tévedtem, ők pedig biztosan nem vették észre, vagy ha meg is tették, biztosan nem jönnek utánam, mert most haragszanak rám. 

  Sóhajtva pillantok körül a tomboló nép között, majd kezdem el keresni a konyhát, ahol ihatok valamit. Nem vagyok ivós, még sosem voltam részeg és nem is egyedül szerettem volna kipróbálni, de úgy érzem, hogy most nagyon szükségem van valamire. Innom kell, különben megőrülök. 

  Fogalmam sincs, hogy mit kaphattam fel az asztalról, de nagyon erős volt. Végigégette a torkom, ahogy lecsordult rajta. Megborzongtam tőle. Legszívesebben kiköptem volna, de ennyire nem mutathattam, hogy még nem ittam, így küszködve, de lenyeltem a számban lévő löttyöt.

  - Látom nem igazán szereted a wiskey-t - szólal meg mögülem egy hang, mire a vállam fölött hátrapillantok. - De bíz bennem, nekem sem volt kedvencem, most pedig már úgy iszom, mintha víz lenne.

  - Én nem szeretném ezt érezni - közlöm vele. - Sőt el sem kellett volna jönnöm, már nagyon ezt érzem. Eddig semmi sem úgy alakult, ahogy azt szerettem volna - sóhajtok fel. Nem vagyok benne biztos, hogy mindent tisztán hall abból, amit neki mondok, de az arckifejezése arra utol, hogy igen. Meg hát olyan közel áll, hogy szinte összekeveredik a lélegzetünk is.

  - Azért ne ítéld el ilyen hamar ezt az estét - jelenik meg egy apró mosoly az ajkán. - Nem lesz az olyan rossz, mint azt te gondolod. Bíz bennem, tudom, hogy miről beszélek.

  - Miért bíznék benned? - vonom fel a szemöldököm. - Nem is ismerlek, nem adtál okot a bizalmam elnyerésére. Igaz, lehet, hogy nem vagy hozzá hasonló, de attól még barátok vagytok...

  - Jót tesz neked a pia - nagyobbodik a vigyora. - Bátrabb vagy. Igen, tényleg nem vagyok olyan, mint ő, de azért van bennünk közös is, viszont én képtelen lennék bárkit is bántani - teszi hozzá. - Szándékosan sosem tenném.

  Hiába kértem, hogy menjen el, nem tette. Azzal indokolta, hogy nem hagyhat egyedül egy ilyen helyen, mert túl ártatlan vagyok és nem szeretné magát felelősnek érezni, hogy miatta történt velem valami. Természetesen ezzel nem nyugtatott meg, ahogy az sem, hogy egyedül vagyok vele és a barátaim eltűntek, de azért örültem a társaságnak, még ha az elején ellenkeztem is. 

  - Mit szólnál, ha nem csak itt üldögélnénk, hanem mondjuk táncolnánk? - fordítja felém a fejét. - Tudod a buli, inkább a nappaliban van és nem a konyhában.

   - Nem tudok táncolni és nem is hiszem, hogy jó ötlet lenni, bevetni magunkat a sok táncoló ember közé.

  - Hazudsz - neveti el magát. - Lehet, hogy nem jártál bulikra, de látszik a mozdulataidon, hogy van érzéked a zenéhez. Ha attól félsz, hogy bármit is erőltetnék, nem kell, nem vagyok olyan és ezt vésd jól az eszedbe. Adj egy esélyt neki és bízz bennem, mert tudom, hogy élvezni fogod. 

  Kicsit bátortalanul helyezem Louis kezébe az enyém, majd engedem, hogy maga után húzzon a nagy tömegbe. Tudom, hogy sosem engedtem volna, hogy ez megtörténjen, ha nem iszom, de ellazított és nem hagyott gondolkodni, így pont oda kerültem, ahová nem akartam. Már csak attól szédülni kezdtem, ha a körülöttem lévő párokat néztem, ahogy szenvedélyesen táncolnak. Én sosem lennék képes így mozogni, nem lenne megfelelő rám nézve.  

  Louis elengedte a kezem, majd a derekamra helyezte tenyereit és közelebb húzott magához. Az izmaim megfeszültek, fogalmam sem volt róla, hogy mihez kellene most kezdenem. Kuncogva fogta meg karjaim, majd akasztotta a nyakába, aztán pedig visszahelyezte a kezeit az előző helyre és ringatózni kezdett, amit bizonytalanul, de én is követtem.

  - Látod, nem is olyan nehéz - érzem meg ajkát a fülemnél. - Csak el kell engedned magad és akkor sokkal jobban fogod élvezni - biztosít.

  Nem mondom, hogy nem volt igaza, mivel negyed óra múlva, tényleg sokkal jobban élveztem, mint az elején. Kicsit úgy éreztem, mintha egy másik lány költözött volna a bőrömbe, aki sokkal szabadabb és lazább volt nálam és ez tetszett. 

  - Lekérhetem? - hallok meg egy mély hangot a hátam mögül, mire teljes egészében megfeszülök. Magamban imádkozom, hogy Louis ne adjon át neki, de valamiért sejtem, hogy ennek semmi értelme, hiszen barátok és biztosan megteszi, mivel nem akarja magára haragítani a srácot, akinek a hangjából ítélve már így is felment a pumpája. 

  - Persze - enged el Louis, mire én megfordulok, majd hátrálni kezdek.

  - Én inkább leülnék egy kicsit, mert... - kezdek bele, de félbeszakít.

  - Hallgass! - kapja el a karom, majd magához ránt, én pedig egyenesen a kidolgozott mellkasába ütközöm. A szívem abban a pillanatban gyorsabban kezd verni, amint megérzem a körém fonódó karjait. Tudom, hogy már nincs menekvés, pedig mindennél jobban szeretnék kijutni innen. - Nem kell ilyen feszültnek lenned, nem foglak bántani az francba is! - mordul fel, mire én csak idegesebb leszek. Hallom a hosszú sóhajtását, majd kicsit nyugodtabban szólal meg. - Csak táncolni akarok veled, semmi mást, oké?

  - Ittál - jelentem ki halkan. - Nem jó ötlet...

  - Nem vagyok részeg, hidd el nekem, ha az lennék, akkor már rég nem lennénk ebben a szobában, hanem valahol az emeleten - nem tudom, hogy mit akar ezzel elérni, de csak nagyobb félelmet kelt bennem. - Néz rám - kérlel.

  Lassan emelem fel a fejem, majd nézek a szemeibe, amik csillognak. Vágy csillog bennük és én teljesen elfeledkezem, hogy ki is ő, mivel megbabonáznak a szemei. 

  - Nem foglak bántani - dönti enyémnek a homlokát - már mondtam, hogy meg akarlak ismerni - néz a szemeimbe. - Semmi értelme sem lenne, hogy elrémisszelek, bár tudom, hogy már megtettem. De szeretném bebizonyítani neked, hogy más vagyok. 

  - Ha más vagy, akkor miért rejtőzöl ilyen külső mellé? - bukik ki belőlem.

  - Tudod kell egy külső, amitől megijednek az emberek, hogy lehess valaki, de nem mindig kell belül is olyannak lenned, amilyen kívülről látszol. 

  - Ha nem olyan lennél, akkor elfogadnád, hogy én nem akarlak megismerni és leszállnál rólam - próbálok elhúzódni tőle, de a szorítása erősödik a derekamon. - Engedj el.

  - Nem! - jelenti ki határozottan. - Táncolj velem, engedd, hogy megmutassam ki vagyok valójában - mondja visszafojtva a dühét. - Ha nem lennél ilyen makacs már tudnád, hogy milyen vagyok. Nem csak a szemeddel kéne nézned, hanem megpróbálni közelebb engedni magadhoz.

  - Miért tenném? - csattanok fel. - Miért, tennék olyat, amit nem akarok? Az elején talán bíztam benne, hogy nem olyan vagy, amilyennek látlak, de utána rájöttem, amikor erőszakos voltál, hogy csak szeretném, szeretném, mert egy olyan srác mint te, nem tudom, hogy lehet olyan gonosz, mint amilyen vagy. Mi értelme megfélemlíteni másokat? Mi értelme rosszfiúnak kiadni magad, ha nem vagy az? Miért akarsz megismerni, hogy engem is megkaphass, majd eldobhass, mint a többi lányt? - emelem feljebb a hangom, ami nem tetszik neki, mivel a tekintete elsötétül és a szorítása még erősebb lesz, ami biztosan nyomot fog majd hagyni rajtam. - Engedj el!

  - Ne... merészelj... még... egyszer... így... beszélni... velem! - hangsúlyoz ki minden egyes szót. - Nem tűröm, hogy így beszéljenek velem. Egy hajszálnyira vagyok attól, hogy neked essek, de ha így folytatod nem fogom magam visszafogni és hidd el, azt nem akarod.

  Igaza van nem akarom. A szemei kicsit kijózanítottak és a frászt hozták rám. Szinte biztos vagyok benne, hogy sosem lett volna, annyi bátorságom, mint az előbb, ha nem iszom. Nem nekem valók a bulik, csak bajba kevernek és ezt ő is tudja. Ha nem jövök el, akkor sosem kötöttem volna ki ilyen közel hozzá, ilyen szorosan tartva a karjaiban. 

  Szemeimet lesütöm, majd próbálom folytatni a táncolást, de nem megy. Folyamatosan megbotlom a saját lábamban, mire ő felmordul. A bénaságom csak jobban felidegesíti és ha így megy tovább fogalmam sincs, hogy mihez kezdjek majd, ha minden rosszra fordul. Mindent próbálok beleadni, hogy megnyugodjak, de nem megy, ahogy az sem segít, amikor az ajkát a nyakamra tapassza. Megfeszülök és teljesen ledermedek. Viszont hamar észbe kapok és próbálom eltolni magam kezeimet a mellkasára tapasztva, de nem megy.

  - Nem bántalak - suttogja a fülembe. - Sosem tenném - kezd el újból csókolgatni. - Lazulj el és élvezd nem megyek messzebbre, ígérem.