16.rész - "..az a Jade?"

  Majdnem két hónap telt el, amióta úgy döntöttem, hogy közös szobában maradok Harryvel. Azóta folyamatosan azt a napot várom, hogy mikor bánom majd meg a döntésem, viszont még nem történt meg, ami kicsit meglepő. Nem gondoltam volna soha, hogy képes lesz normálisan viselkedni, mintha nem is az a srác lenne, akiről mindenki beszél. Talán tényleg igaza volt és két énje van, én pedig most a valódit kapom, nem pedig azt, amit mindenki lát. 

  Viki és Dy persze nem örül neki. Amikor megtudták, hogy mit csinálok nem akartak hinni a fülüknek. Napokig nem is beszéltünk, aztán visszaültek az asztalunkhoz, ahol egy ideje én már Louissal ülök. Kicsit úgy érzem, mintha vele már megbarátkoztak volna. Viki már nem néz úgy rá minden percben, mint egy gyilkosra, aminek nagyon örülök. Viszont Harryt képtelenek elfogadni, így kijelentették, hogy róla nem akarnak semmit sem tudni, amit én el is fogadtam. 

  A családommal azóta nem beszéltem, hogy elváltam tőlük. Én nem keresem őket, mert tudom, hogy úgysem válaszolnának a hívásaimra, ők pedig nem hívnak, mert szerintük tönkreteszem az életem. De ebben most nincs igazuk, vagyis nagyon remélem, hogy nincs. Azt nem mondhatnám, hogy együtt vagyunk, de kicsit több van köztünk, mint barátság. A barátok nem úgy viselkednek, mint mi. Az ölelések nálunk sokkal hosszabb ideig tartanak, mint barátoknál, a csókokról meg ne is beszéljünk, hiszen ez egyáltalán nem jellemző arra az állapotra. Ahogy az sem, hogy egy ágyban alszanak. Igaz egy csak egyszer történt meg, de be kell vallanom, hogy az volt az egyik legjobb éjszakám. Bár ezt neki sosem vallanám be, hiszen még azt sem értem, hogy miért voltam olyan nyugodt, hogy olyan közel volt hozzám. Valószínűleg egy olyan kapcsolat alakulgat köztünk, amit nehezen akarok elhinni.
  - Nagyon elkalandoztál - bök meg Harry a fűben ülve. - Min agyalsz ennyire?
  - Sajnálom - mosolygok rá - csak elgondolkodtam egy-két dolgon, de már figyelek rád. Miről beszéltél?
  - Még semmiről - neveti el magát. - Éppen most akartam elkezdeni, csak nem tudom, hogy tegyem.
  - Olyan fontos? - ráncolom a homlokom.
  - Számomra az és attól tartok, hogy egyből nemet mondanál, ha megkérdeznélek - sóhajt fel, majd a kezem után nyúl, amit az övébe helyezve összekulcsol. - Tudod a szünet előtt lesz egy újabb bál. Erre a helyre sok bál jellemző, szinte minden második hónapban van egy. Ennek a témája pedig a tél, ezért is téli bál a neve. Én az ilyen témájú bálokra nem szoktam elmenni, eddig sosem tettem, de most úgy érzem, hogy veled szeretnék oda menni, ha te is akarod. Leszel a partnerem és elkísérsz engem az estélyre? - néz a szemembe.
  Legszívesebben egyből rávágnám, hogy nem, pedig őszintén szólva szeretnék vele menni. Hiszen a suliban már így is sokan láttak minket, ahogy beszélgetünk vagy éppen csak kettesben sétálgatunk, de tudom, hogy az már teljesen máshogy venné ki magát, ha együtt jelennénk meg egy ilyen bálon. Ez olyan lenne, mintha felvállalnánk a kapcsolatunkat, amit igazság szerint még mi sem értünk és nem is beszéltünk róla. Ha nemet mondanék, azzal őt is megbántanám és magamnak is hazudnék, hiszen nagyon szívesen elmennék vele. A gondolataim ellent mondanak egymásnak, ami teljesen elbizonytalanit.
  - Tudom, hogy ezzel minden valóság lenne, hiszen sokan észrevennének és tudnák is, hogy én ilyen eseményekre nem járok, főképpen nem lányokkal, de így is sejtik. Semmi új nem derülne ki számukra. Amióta ismerlek, már rájöttem, ha te sokat gondolkodsz, akkor általában nemet mondasz, de kérlek, most ne tedd. Mondj igen, mond, hogy eljössz velem a bálra és akkor én leszek a legboldogabb - mosolyodik el.
  - Rendben, veled megyek a bálra - suttogom, mire megszorítja a kezem.

***

  Egyre jobban közeledett a bál napja, már csak 38 óra volt a kezdetéig, én pedig egyre jobban kezdtem pánikba esni. Nem arról van szó, hogy megbántam volna a döntésem, hanem a következményektől. Mindenki rólunk fog beszélni. Lehet, hogy ennek köszönhetően két barátom elveszítem. Arról pedig még csak ne is beszéljünk, hogy milyen arcot vágott Louis, amikor elmondta Perrienek, hogy Harryvel megyek a bálra. 

  - Pezz?  - sóhajtok fel.

  - Hm - fordul felém.

  - Te tudod, hogy mi bántja Louist? - kérdem halkan. - Nem mintha nekem nem lenne sejtésem, de... nem tudom mit tegyek, hogy jobban érezze magát.

  - Kelly, nézd te is tudod, hogy semmit sem tudsz tenni - rázza meg a fejét. - Egy megoldás van, de azt nem teheted azért meg, hogy Lou ne érezze szarul magát. Ha neked nem ő kell, akkor el kell fogadnia.

  - Én még mindig nem értem, hogy szerethetett belém, hiszen én csak barátként tekintettem rá végig. Sosem tettem olyat, amiből azt láthatja, hogy többet akarnék...

  - Kedveled Harryt nem igaz? - bólintok. - Az elején nem bírtad, ebben is igazam van, ugye? - ismét bólintok. - Akkor érted, hogy mi van Louval is. Nem kell ahhoz úgy viselkedj, elég, ha önmagad adod. Az emberek az énedbe szeretnek bele, nem abba, hogy jeleket adsz nekik. 

  - De én nem akarom, hogy ez legyen - túrok a hajamba. - Holnap Harry oldalán vonulok majd le a lépcsőn, ha Louis látni fog és én is észreveszem őt, megszakad majd a szívem, attól, amit a szemében látok majd.  Nem akarom, hogy én legyek az oka...

  - Akkor keresni kell neki valakit, akivel elterelheti a figyelmét. Barátnőt kell neki keresni és akkor elérheted, hogy ő is boldog legyen.

  - Igazad van - értek egyet vele. - Ez szerinted milyen? - mutatok egy másikat.

  - Ezt kell megvenned - ragyog fel az arca. - Biztos vagyok benne, hogy mindenki irigyelné és csodásan állna rajtad.

***

  Földig érő hófehér ruha, aminek a felső része teljes egészében csillog. Még mindig nem tartom a számomra megfelelő ruhának. Olyan, mintha nem is én lennék az a személy, aki viseli, hanem csak valaki, aki nagyon hasonlít rám. Tudom, hogy a ruha jól áll rajtam, mivel Pezz ezt sokszor elmondta, amikor felpróbáltam és Vikinek is ez volt a véleménye, de én még mindig azt érzem, hogy túlzás.

  - Gyönyörű vagy - ölel át hátulról Harry. - Egy percre sem veszíthetlek el a szemem elől, mert akkor biztosan elmarnak tőlem, amit nem engedhetek meg senkinek sem - szorít erősebben.

  - Szerinted valaki a közelembe merne férkőzni, mikor tudja, hogy veled jöttem? - nézek rá a tükörben. - Szerintem még csak rám nézni sem fognak.

  - Attól én még a testőröd leszek, ma este - nyom egy puszit a nyakamra. 

  Még egy utolsó simítás után, elindultunk. Míg ki nem értünk az udvarra egy pillanatra sem éreztem azt, hogy bámulnának, ott viszont egyből feltűnt. Mindenki felén fordult, engem pedig elöntött a pír, amint felfedeztem a sok kíváncsi tekintetet. Harry megszorította a kezem, majd lassan elindult le a lépcsőkön. 

  - Ne izgulj, itt vagyok veled - suttogja a fülembe. - A pillantásokat pedig ne is vedd figyelembe. Azért néznek, mert gyönyörű vagy, nem pedig azért, mert velem vagy.

  - Nem hazudsz valami jól - nevetek fel. - Nem a ruhámat nézik, hanem minket, de kösz a próbálkozást. 

  Odaintettem Vikinek és Dynek, akik szomorúan viszonozták tettem, majd elindultunk a többiek felé. Perrie vigyorogva nézett végig rajtam, ahogy a többiek is, csak Louis arcán fedezhettem fel a szomorúságot, de próbáltam figyelmen kívül hagyni, már amennyire lehetett.

  - Mondtam, hogy nem túlzás - vigyorog rám Perrie. - A többiek között van olyan ruha, ami igen, de ez nem. Ez gyönyörű.

  - Köszi, Pezz. A tied is nagyon jó. Amikor azt mondtad, hogy te készíted magadnak nem gondoltam volna, hogy ennyire jól sikerül majd.

  - Hé, ez fájt - kap a szívéhez. - Minden tőlem telhetőt megtettem, hogy jól sikerüljön és szerintem jó lett, a bámulásokból ítélve pedig a többieknek is tetszik. 

  Perrie válla fölött látom, hogy Louis közelít felénk, mire halkan felsóhajtok, majd mosolyt erőltetve nézek rá. Tudom, hogy semmit sem fog mondani, de nekem már az is rosszul esik, hogy én tudok róla...

  - Gyönyörű vagy - mosolyog rám.

  - Köszi. 

  - Bassza meg - mordul fel Perrie. - Itt van Jade - néz Loura.

  - Jade? - vonja fel a szemöldökét. - Úgy érted, az a Jade? Harry-é?