2015. július 30., csütörtök

12.rész - Az ajánlat


  - Ne!  - helyezem kezem a mellkasára, hogy el tudjam magamtól tolni, de meg sem mozdul, csak morogva néz a szemembe.
  - Miért ne tenném meg? - vonja fel a szemöldökét. - Te sem kérdeztél meg, hogy szabad-e, csak megtetted. El sem tudod képzelni, hogy mennyire nehéz volt leállítanom téged és tudod miért? - veszi halkabbra. - Mert a francba is, én is akartam, de nem engedhettem meg, mert biztosan megbántad volna másnapra és én be akarom neked bizonyítani, hogy nem az a srác vagyok, akinek hiszel. De ha ez így van és még mindig azt érzed, amit akkor mondtál, akkor adnod kell nekem egy esélyt. Egy esélyt, hogy megmutassam ki vagyok... hogy megmutassam milyen vagyok valójában. 
  - Ne tedd ezt - suttogom. - Kérlek, nem akarom...
  - Ha tényleg nem akarod, akkor miért remeg a hangod? - morogja szinte az ajkamra. - Hazudsz, te magad is akarod, csak félsz, de mellettem nem kell...
  - Ne tedd meg, nem jó ötlet. Itt van Louis és a barátnőd is, kérlek... - hadarom, mire tekintete elsötétül.
  - Mindkettőt leszarom! - nyomja enyémre ajkát, miközben kezeivel szorosan tart, bár akkor sem menekülnék el, ha elengedne. Akartam, de nem tudok. Nem tudok, mivel igaza van, én is akarom. Puha ajka keményen tapad az enyémre és én mozdulatlan vagyok. A kezem a testem mellett lóg, miközben azon gondolkodom, hogy mit csináljak. Vissza akarom csókolni, de egyben nagyon rossz ötletnek tartom, hiszen annyian vannak itt. Mindenki itt van és biztos vagyok, hogy már nem egy szempár bámul minket. - Ne ellenkezz - morogja, kezét felcsúsztatva a nyakamra.
  Abban a pillanatban nem az agyamra hallgattam, ami azt parancsolta, hogy meneküljek, hanem a szívemre, ami szintén nem értett egyet a döntéssel, de akarta ezt a csókot. Így visszacsókolom. Jóízű morgás tör fel belőle, amint ajkaim kicsit elnyílnak, ezzel bejutást engedve neki. Nem habozik, egyre forróbb lesz a hangulat és engem ez egy cseppet sem zavar. Kezeim kidolgozott hátára vezetem, majd fel a tarkójára és a hajába túrok. Olyan rég meg akartam már tenni. Bár már megtettem, viszont eddig nem emlékeztem rá. Nem most csókolom először, mégis úgy érzem, hogy ez az első. Szeretném, hogy ez legyen az, mert erre tudom, hogy emlékezni fogok.
  Zihálva dönti homlokát az enyémnek, majd néz szemeimbe. Ajka mosolyra húzódik, miközben én érzem, hogy egyre vörösebb leszek. A csók megszakításával újra eluralkodik rajtam a pánik, hogy mennyien láthattak. Mit fognak rólam gondolni? Viki és Dylan már így is utál, hogy jóba vagyok Louissal és Harryvel is megpróbálok normálisan viselkedni, ha a kávézóba jön, de a csókért teljesen kiakadnak majd.
  - Mi a baj? - kérdi halkan, végigsimítva az arcomon.
  - Én... - motyogom, lesütve szemeim. - Ezt nem kellett volna...
  - Ne kezd el - sóhajt fel. - Te is akartad, ahogy én is, akkor miért nem lett volna szabad?
  - Barátnőd van - szöknek könnyek a szemébe. - Én nem vagyok ilyen. Az igaz, hogy akartam, de nem így. Nem akarom, hogy olyannak tartsanak, ami nem vagyok. Kérlek eressz el... kérlek - könyörgök neki.
  - Most elengedlek, de a bál utána beszélni akarok veled, ébren várj rám - nyom egy utolsó puszit ajkamra, majd sarkon fordul és elrohan a tömegben.
  Kezem egyből a szám elé kapom, majd mély lélegzeteket veszek, hogy visszatartsam a könnyeim. Félve pillantok körbe, viszont csodálkozva veszem észre, hogy senki sem néz engem. Vagy Harrytől félnek, vagy tényleg nem vették észre, hogy mi történt. Tekintetemmel Louist keresem, mire a többiek társaságában találom meg. Remegő lábaimmal elindulok az irányába, majd ujjammal megbököm a vállát, mire felém fordul.
  - Hé, mi történt? - kapja el a karom, amint a szemembe néz. - Gyere, le kell ülnöd - húz az asztalok irányába. - Mi történt?
  - Jól vagyok, csak... nem akarok róla beszélni - rázom meg a fejem. - Most nem. Azt hiszem jobb lenne, ha felmennék lepihenni, nem igazán érzem jól magam - nézek rá.
  - Elkísérlek - jelenti ki. - Szeretnéd, hogy maradjak melletted? - kérdi halkabban.
  - Köszi, de megleszek egyedül - erőltetek magam egy halvány mosolyt. - Nem kell elkísérned, jól leszek, te csak maradj itt és élvezd a bált. Ígérem, hogy holnap beszélünk - suttogom. - További jó szórakozást - állok fel, majd indulok el, mielőtt még megállíthatna.
  Magassarkú cipőm lehúzom lábaimról, majd a kezembe véve őket gyorsítom meg léptem, hogy mielőbb eltűnjek az emberek szeme elől. Ha nem láttak semmit sem, akkor már biztosan pletykálni kezdtek, hogy mi történhetett velem. De nem érdekel. Most semmi sem érdekel, csak egyedül akarok lenni, de tudom, hogy képtelenség lenne abban reménykedni, hogy megszabadulok a beszélgetéstől, amit nekem ígért, hiszen ő a rohadt szobatársam.
  Amint a szobába érek, egyből elfordítom a zárat, majd kibújok a ruhámból. Minél előbb magamra akarom húzni a takarót és elfelejteni ezt az egészet. Nem kellett volna semmit sem innom, nem lett volna szabad táncolnom és akkor ez biztosan nem történt volna meg. Alsóneműbe bújok be az ágyamba, majd fordulok a fal felé és hunyom le szemeim. Tudom, hogy képtelen leszek elaludni, de meg kell próbálnom...

***

  Nem tudom, hogy mikor aludhattam el, de tudom, hogy már nem vagyok egyedül. Valaki, akinek teljesen tisztában vagyok a nevével a nyakam csókolgatja. Felébresztett, de én továbbra is próbálom titkolni, hogy sikerrel járt. Nem akarok vele beszélni, csak itt akarok feküdni. Bűntudatom van. Hatalmas bűntudatom, de nem tehetek ellene semmi mást, minthogy elkerül ezt a fickót.
  - Tudom, hogy fenn vagy - suttogja, mire megfeszülök. - Ne ellenkezz Kelly, nem fogom abbahagyni, míg fel nem ébredsz és nem beszélünk - folytatja.
  - Miért nem hagysz bé-kén? - kérdem remegő hangon, elhúzódva tőle. - Kérlek, ne csináld ezt - húzom magamra a takarót, ahogy lejjebb akarja csúsztatni. Hülye ötlet volt alsóneműbe lefeküdni. Hülye ötlet volt ez az egész nap.
  - Ne menekülj előlem - sóhajt fel. - Semmit sem fogok veled tenni, amit nem akarsz csak hallgass meg és beszéljük meg a történteket, oké?
  - Rendben - ülök fel, nyakig magamra húzva a takarót.
  - Miért húzod annyira fel azt a takarót? - vonja fel a szemöldökét. - Nincs is hideg.
  - Jó így - motyogom. - Mond, amit akarsz, hogy tovább alhassak.
  Mély levegőt véve forgatja meg szemeit.
  - Nem csak én akartam, remélem ezt elfogadtad már - morogja. - Pont ugyanúgy szeretted volna, ahogy én. Ne hibáztass azért, mert megtettem - néz a szemembe. - Nem akarom, hogy ezért kerülj, vagy másképpen viselkedj.
  - Ahogy te tetted velem? - csúszik ki a számon.
  - Nem voltál magadnál - vágja rá. - Másnap pedig úgy viselkedtél, mintha mi sem történt volna, mit kellett volna csináljak? Elmondani? - fejem megrázva sóhajtok fel. - Na látod, ha elmondtam volna akkor biztosan elfutottál volna, ahogy most is szerettél volna. Ne, hogy azt merd nekem most mondani, hogy ez hiba volt, ahogy az első is, mert tudod, hogy nem volt az.
  - Ez hülyeség - túrok a hajamba. - Az volt! Mindkettő az volt...
  - Miért? Magyarázd meg, hogy mi a faszért érzed ezt? - emeli feljebb a hangját.
  - Ne kiabálj Harry, mert akkor semmit sem mondok - suttogom, mire bólint. - Nem ilyen fiú való hozzám, a szüleim sem díjaznák és én sem így képzeltem el az első barátom, amilyen te vagy - látom, hogy szólásra nyitja a száját, de megelőzöm. - Hadd fejezzem be! Neked barátnőd van, ez a második ok és mindenki fél tőled. Sok sztorit hallottam rólad és azok sem olyanok voltak, amik ne ijesztettek volna meg... Aztán ott van Louis...
  - Mi van veled? - kérdi dühösen.
  - Szerelmes belém - sütöm le szemeim. - Ma kotyogta ki véletlenül Perrie, bár már kicsit nekem is feltűnt, hogy valami nincs rendben. Nem akarom megbántani, igaz én nem érzem azt, amit ő, de nagyon kedvesnek tartom, annak ellenére, ahogy kinéz.
  - A kurva életbe! - csattan fel. - Úgy beszélsz, mintha ő érdemelne egy esélyt én pedig nem.
  - Ő nem bántott, de te igen! - emelem rá tekintetem.
  - Mondtam már, hogy bocsánat! De ne gondold, hogy Louis egy szent, mert nem az, csak ő titkolja és ahogy látom jól is megy neki, de én sem az vagyok, akinek mondanak. De ha nem adsz egy rohadt esélyt, akkor hogy a francba bizonyítsam be neked?
  - Úgy érzem, hogy megbánnám, ha adnék egyet - mondom alig hallhatóan. - Nem akarok csalódni, de úgy érzem, hogy benned csalódnék, de benne nem.
  - Ne mond nekem ezt! - szorítja ökölbe kezeit. -  Én is megérdemlek egy kurva esélyt. Csak egyet, tudom, hogy nem bánnád meg, de kérlek enged meg nekem, hogy bebizonyítsam ki vagyok, csak egy napra, nekem annyi is elég, csak adj egy napot, jó?
  - Csak egy napot? - kérdem. - És ha nem sikerült, akkor békén fogsz hagyni?
  - Nem szeretnélek, de igen - morogja.
  - Csak egy nap - bólintok rá. - De utána elfogadod a döntésem és nem szeged meg...
  - Jó - vágja rá idegesen. - Vasárnapra ne tervezz programot - jelenti ki, majd felkel az ágyamról és a sajátja felé kezd sétálni, nekem meg csak akkor tűnik fel, hogy szinte nincs is rajta ruha, mire elvörösödöm, de hála a sötétnek nem veheti észre. - Különben - fordul vissza - tetszik a csipke ami rajtad van.
  - Te, hogy...? - döbbenek meg.
  - Amikor bejöttem - ül le az ágyára - ki voltál takarózva, én takartalak be.
  - Remek - motyogom, mire felkuncog.
  Csak a vasárnapot éljem majd túl és utána vége ennek az egésznek, de tényleg azt szeretném, hogy végre legyen?

2 megjegyzés:

  1. O.O Azta Harry! Ez egy nagyon perfect rész lett, mint a többi! Már nagyon várom mi lessz vasárnap. Louis-t pedig már az első találkozásnál tudtam hogy szerelmes lessz Kelly-be. Harry pedig... Ugye komolyan gondolja amiket mondott? Ugye tetszik neki a lány és nem szak egy éjszakás kalandot lát benne? Ugye nem hazudik?
    Gyorsan hozd a Kövi fejezetet!

    Xx.Dancsi

    VálaszTörlés