15.rész - Döntések

  Még sosem volt ilyen könyörgő a hangja, sosem láttam még ennyire sebezhetőnek. Akaratom ellenére is végigsimítottam puha arcán, mire behunyta szemeit. Nem voltam tisztában vele, hogy mit teszek, amíg lassan rá nem eszméltem, hogy a lélegzetünk egymásba gabalyodik, olyan közel állunk egymáshoz. Telet rózsaszín ajkát bámultam, miközben azon gondolkodtam, hogy jó ötlet-e, amire készülök? Hiszen az előbb mondtam, hogyha a szüleim azt akarják, hogy elmenjek, akkor megteszem. Viszont lennék olyan erős, hogy ezt meg is tegyem? képes lennék elhagyni őt? Nem kötődöm hozzá, ezzel tisztában vagyok, de az utóbbi időben jól el voltam vele, mindennek az ellenére is. Nem vagyok olyan lány, aki illik hozzá, ahogy ő sem olyan fiú, aki illik hozzám, de az ellentétek vonzzák egymást vagy ez csak a könyvekben van így? Ha most megtenném, akkor megbánnám? De mi a francnak gondolkodom ennyit rajta?! Teljesen összezavarodom tőle, csak cselekednem kéne és hagyni, hogy sodorjon az ár... így ajkam az övére tapasztom, miközben mindkettőnkből halk sóhajtás szakad fel. 

  Nem szerettem volna elmélyíteni a csókot, mert még mindig nem tartottam a legjobb döntésnek, de nem állítottam le, amikor előre kezdett lépkedni, míg a hátam az ajtóhoz nem ért. Kezeivel a csípőmbe mart, majd kicsit megemelve  nyomta testét teljesen az enyém ellen. Lábaimat köréje fonva húztam közelebb magamhoz, mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga, miközben egyik kezemmel a tarkóját simogattam. A csók egyre vadabb lett, én pedig kezdtem azt érezni, hogy nem helyes, amit teszek, de nem állítottam le, mert mindennek ellenére élveztem, amit velem tesz. Élveztem, hogy a bőröm markolja, ahogy azt is, hogy úgy csókol, mint aki többet nem akar elszakadni tőlem. 

  - Szóval ezt vehetem igennek? - morogta a nyakamat csókolgatva, mire megdermedtem. Képes lennék a szüleim ellen fordulni, hogy itt maradjak vele? Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy igen, de mi van ha a következőben már nem így lesz? - Még mindig el akarsz menni? - kérdezte feszülten a szemeimbe nézve. - Tudom, hogy nem vagyok az, aki neked kell. Tudom, hogy szinte semmit sem tudsz rólam, de szeretném ha maradnál. Szeretném, ha elmondanám, miért vagyok képtelen hinni a szerelemben, ahogy azt is, hogy miért kezd változni róla a véleményem. Láthattad, hogy a külsőm mögött nem az a srác lakozik, akit hittél, bár nem ismersz teljesen, viszont én szeretném, ha mindent tudnál rólam és ha ez fordítva is igaz lenne...

  - Ki vagy te? - kérdeztem suttogva, mire elmosolyodott.

  - Talán baj, hogy azt a srácot mutatom magamból, aki pár éve voltam? - vonta fel a szemöldökét. - Gondolom nehezedre esik elhinni, hogy kedves is tudok lenni, meg aranyos igaz, pedig ez is én vagyok. Jobban mondva ez az igazi énem, nem pedig a maszk, amit mindenkinek mutogatok.

  - Én... nem tudom mit mondjak - motyogom. - Mégis mit kellene tennem? Ha itt maradok veled, akkor őket elveszítem, ha elmegyek, akkor meg... téged veszítelek el - suttogom alig hallhatóan. 

  - Nem veszítenéd el őket - mosolyodik el lágyan. - Lehet, hogy nehezen tudnák elviselni, de megbocsájtanának idővel, biztos vagyok benne, hogy így lenne és tudod miért? - mire kíváncsian tekintek rá. - Szeretnek téged, védeni akarnak. Elfogadnák a döntésed, csak idő kéne nekik, ebben biztos vagyok.

  - Még nem döntöttem el mit mondok nekik, de egyikőtöknek sem akarok csalódást okozni - bontakozok ki a karjaiból. - De most dolgoznom kell egy kicsit a munkámon, hogy eltereljem a gondolataim, mielőtt beszélnék velük...

  - Munkádon? - fordul felém kíváncsian.

  - Igen, néhányunkat kiválasztottak, hogy írjunk egy történetet. Tudod, én szeretnék később az írással foglalkozni és a tanár segít benne azoknak akiknek ez a terve, ezért kérte tőlünk, hogy írjunk valamit, amiből eldöntheti, hogy megállnánk-e a helyünket, mint írók.

  - Értem, hát akkor hagylak is, mert gondolom ehhez nyugalom kell és kétlem, hogy sokáig bírnám, ha azt kellene figyelnem gondolkodás közben, hogyan rágcsálod az ajkad - vigyorog, ám az ajtóból még visszafordul felém. - Beleolvashatok majd?

  - Azt még meglátjuk - ülök le az ágyamra. 

  - Rendben - bólint rá. - De kérlek mire visszatérek ne tűnj el, bár bízom benne, hogy nem így lesz, de ha mégis elmész, legalább a ma estére még maradj, kérlek.

  - Itt leszek mikor visszajössz - biztosítom róla, mire mosolyogva lép ki a szobából, én pedig egyből felnyitom a laptopom és írni kezdek.

***

  Két óra múlva úgy érzem, hogy eléggé kikapcsolódtam ahhoz, hogy átgondoljam a dolgokat. Bár biztos vagyok benne, hogy bárhogy is döntök, nem leszek benne teljesen biztos, viszont tudom, hogy nem húzhatom sokáig. Senkinek sem tennék vele jót, de leginkább magamnak nem. Két lehetőségem van. Elmegyek anyáékkal és megoldjuk valahogy, hogy ne kelljen itt laknom, amivel biztosan megbántanám Harryt. Vagy itt maradok és ezzel a családom bántom meg, bár Harrynek szerintem abban igaza van, hogy csak idő kéne nekik és megbékélnének a helyzettel. Eddig mindig ésszel gondolkodtam, de mi lenne ha a mostani döntésem inkább a szívemre hagynám?

  Ahogy az anyáékkal megbeszélt helyre indultam, végig azon gondolkodtam, hogy kellene reagálnom, ha ismét azt hozzák fel, hogy Harry nem nekem való. Ha én nem tudom, hogy ki való nekem és ki nem, akkor ők honnan tudhatnák?!

  - Kelly! - áll fel a bátyám, amint megpillant. - Mond, hogy észhez tértél és már be vagy csomagolva?

  - Tessék? - vonom fel a szemöldököm. - Miről beszélsz?

  - Kicsim, azt hittem, hogy ezt már megbeszéltük - sóhajt fel anya. - Nem maradhatsz vele egy szobában. Kizárt, édesem.

  - Egyáltalán nem beszéltük meg - jelentem ki dühösen, miközben helyet foglalok velük szembe. - Te lehet, hogy bejelentetted, de én nem egyeztem bele, ebben biztos vagyok. 

  - Csak azt ne mond, hogy ott akarsz maradni azzal - döbben meg.

  - Harryvel - morgom. - Nem tudom, hogy mit akarok, de nem akarok elmenni. Elég idős vagyok már ahhoz, hogy én döntsek a sorsomról, nincs igazam?

  - De hát te is tudod, hogy nem tesz neked jót - csattan fel Dave. - Mióta vagy te oda az olyan fiúkért, mint ő?

  - Eddig egy srácért sem voltam oda - vágom rá. - Honnan kéne tudnom? Mindketten pontosan tudjátok hogy nem csináltam soha semmit sem, a tanuláson kívül. Nem tudhatom, hogy milyen srácok jönnek be nekem, de azt gondolom mit tudjátok, hogy a jó kislányok a rossz fiúkat kedvelik. Ez mindig így volt és szerintem ezen képtelenség változtatni.

  - De értsd meg kicsim, hozzád nem illik egy olyan fiú - néz a szemembe anyám. - Neked egy kedves, szerethető és figyelmes fiú kell, aki képes lesz eltartani téged és otthont biztosítani számodra.

  - Honnan tudjátok, hogy Harry milyen. Nem te mondtad mindig, hogy nem a külső számít? - vonom kérdőre anyát. - Hiszen te mondtad folyton, hogy nem az a fontos, hogy nézek ki vagy a többiek, hogy néznek ki, csak az számít, hogy belül milyen vagy. Akkor ti honnan tudjátok, hogy Harry milyen belül?

  - Ő más tészta és ezt te is tudod Kelly - morogja a bátyám. - Lehet hogy semmit sem vettél észre, de ez azért van, mert most elvakít az iránta érzett vágyad. Minden lány álma egy olyan srác, mint ő, de akkor is az lenne, ha otthagyna, miután lefektetett? Mond csak akkor hogy néznél rá?

  - Sosem tenne ilyet - suttogom. De akkor miért merül fel bennem a kérdés, hogy talán mégis képes lenne rá?! Annyi mindent hallottam róla, bár azok pletykák és azt kérte tőlem, hogy őt kérdezzem meg, ha valamit tudni akarok, de egy kis részem mégis hisz Dave-ben.

  - Te is kételkedsz - sóhajt fel. - Látom rajtad, azt akarod, hogy ne legyen igaz, de belegondoltál, hogy érzed majd magad, ha visszamész és vele maradsz, majd kiderül, hogy igazam volt?

   - Beletörődök, nem igazán lenne más választásom - motyogom. - De nem akarom, hogy elköltözzek. Minden olyan közel van. Szeretek ott lenni, ő meg alig van ott, szóval nem lesz baj.

  - Tényleg ott akarsz maradni? - suttogja anya. - Vele?

  - Nem tudom anya, fogalmam sincs, hogy mit akarok, de a szívem azt súgja ne menjek el. Mi van, ha elmegyek, de később megbánom, hogy nem is adtam neki esélyt?

  - És ha pont azt bánod majd meg, hogy esélyt adtál neki? - vonja fel a szemöldökét.

  - Nem akarok választani anya, de ne kényszeríts, hogy veled menjek, ha nem akarok. Ha megbánom, akkor az én problémám lesz - jelentem ki. - Ha meg nem akkor... Nem számít, nem akarok elmenni, bár nincs sok a félévből és után új szobatársam lesz, aki lány lesz.

  Egy ideig még ezen veszekedtünk, míg Dave úgy nem döntött, hogy elege van.

  - Hagyjuk anya - mordul fel. - Nem lehet meggyőzni. Ha itt akar maradni azzal az idiótával és tönkretenni magát, hát csak tessék, de fél év múlva ne gyere hozzánk sírva, mert nem fog érdekelni - áll fel, majd ragadja meg anya kezét és húzza fel őt is. - Szia Kelly! - köszön el, majd miután anya is megtette magamra hagynak az asztalnál, mielőtt még válaszolhatnék nekik. 

  Megtörtént! Nemet mondtam nekik, ami lehet, hogy rossz döntés volt, de ebben a pillanatban egy kicsit sem érdekel. Végre a saját lábamra álltam, vagy valami olyasmi. Nem engedtem magam befolyásolni és ez jó. Már csak abban kell reménykednem, hogy jól döntöttem és nem fogom megbánni, hogy elvesztettem egy időre a családom, Harry miatt.