2014. július 13., vasárnap

2.rész - Az első vendég...

Sziasztok! 
Meghoztam a második részt. Sajnálom, hogy ez a második
rész a héten, de eléggé elfoglalt voltam.
De remélem azért nem haragszotok rám, remélem több időm lesz írni.
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

------------------------------------------------------------


  Kipihenten és boldogan nyitottam ki a szemeim reggel, ám ezt meg is bántam, mivel rögtön eszembe jutott, hogy a tegnapi napot nem csak álmodtam. Hogy tényleg egy fiúval leszek összezárva fél éven át. Köszönhető, hogy nem néztem át azokat a hülye papírokat, mikor megkaptam őket. De mégis honnan kellett volna gondolnom arra, hogy egy fiúval kerülök össze?
  Lassan oldalra fordítottam a fejem és megpillantottam a még alvó... Még a nevét sem tudom, na mindegy valahogy majdcsak megtudom. Ledobtam magamról a takarót, majd a földre helyeztem a lábaim és rájuk álltam.
  Amilyen halkan csak tudtam kivettem egy tiszta alsónemű szettet és valami ruhát, amit ma felvehetek, majd eltűntem a fürdőben. Mivel sajnálatos módon nem lehet becsukni az ajtót valamit ki kellett találjak, hogy ne tudjon rám tőrni az az idióta, mint tegnap este is. Mivel az ajtó befelé nyílt, el kellett torlaszoljam. Furcsa módon volt egy szék a fürdőben, amit tegnap nem is vettem észre, így azzal szépen kitámasztottam. Tudom, hogy nem a legjobb, de legalább tudni fogom, ha be akar jönni.
  Ledobtam magamról a ruháim, majd beálltam a zuhanyzó alá. Otthon általában fél órát mindig állok alatta, de most nem voltam olyan biztonságban, mint akkor, így csak addig voltam míg muszáj volt. Az egyik törölközőt a hajamra tekertem, a másikat pedig a testemre. Miután felöltöztem és végigmértem magam a tükörben rájöttem, hogy nem ez volt a legjobb ötlet. A nadrágom kicsit rövid volt, ami gondolom a szobatársamnak tetszeni fog, nekem már kevésbé, a toppom pedig enyhén átlátszó, de az már kevésbé zavart. A mai napon elmegyek a városba ás keresek valami egyetem melletti munkát, hogy ne akasszak minden gondot a szüleim nyakába. Megfésültem a hajam, ami még vizes volt a zuhanytól, majd elvettem a széket és kiléptem a szobába. 
  Döbbenten vettem tudomásul, hogy még mindig alszik vagy az is lehet, hogy tetteti magát, de egyáltalán nem érdekel. Lehajoltam, hogy kivegyem a Conversem a szekrény aljáról, de hírtelen valami morgást hallok meg.
  - Formás hátsód van. - morogja egy mély ijesztő hang. - Megszoknám, hogy mindennap erre ébredjek.
  - Fogd be! - fordulok meg, de hírtelen a dühömet el is felejtettem, ugyanis a hátamnál állt egy száll alsógatyában. Minden izmát látni lehetett és valljuk be, volt is mit nézni.
  - Tetszik, amit látsz? - nevet fel, engem visszahozva a jelenbe.
  - Egyáltalán nem. - vágom rá. - Mi lenne, ha felvennél valamit? - vonom fel a szemöldököm és nézek a szemébe. Sajnos ismét hibát követtem el, mivel a szemei csillogtak, a haja össze-vissza állt, amivel még annál is jobban magára vonta a figyelmem.
  - Szerintem te nem ezt szeretnéd, különben nem méregetnél így. - vigyorodik el.
  Mit sem törődve vele, kivettem a cipőm, majd kikerülve őt leültem az ágyamra és magamra húztam őket. Ő egyáltalán nem próbálta elrejteni, hogy végig engem bámul, ami kicsit kezd idegesítő lenni. Felkaptam a telefonom, majd a zsebembe csúsztattam azt a kulcsommal együtt.
  - Hová mész? - kapta el a csuklóm, mielőtt még megfoghattam volna a kilincset.
  - Semmi közöd hozzá! - csattanok fel.
  - Kelly, ne játssz velem! - morogja, majd ismét az ajtóhoz szorít, mint tegnap este is.
  - Honnan tudod a nevem? - kérdeztem döbbenten.
  - Az kicseszettül nem számít most, hová mész ilyen korán? - hajol közelebb hozzám, mire én még levegőt sem merek venni. - Mond. El. Most. - mondja lassan a fülembe.
  - Csak... csak a városba. - motyogom halkan.
  - És mit tervezel ott csinálni? - faggat továbbra is.
  - Miért érdekel az téged? - lököm el magamtól. Lehet, hogy próbálja magát félelmetesnek mutatni és sikerül is neki, de semmi köze hozzá. - Nem is ismerlek, miért vonsz itt kérdőre, úgy csinálsz mintha az apám lennél! - csattanok fel.
  - Ne beszélj így velem! - néz dühösen a szemembe, mire kicsit megrezzenek. - Nem ismersz? - nevet fel dühösen. - Harry vagyok, már tudom a nevem most pedig szépen áruld el nekem, hogy mit akarsz a városban csinálni?
  - Nem mondom el a francba is! - morgom.
  - Tetszel nekem. - vigyorodik el. - Tetszik, hogy nem veszed észre mennyire félelmetes vagyok és megpróbálsz velem szembeszállni, hát csak, hogy tud szépségem. - simogatja meg az arcom. - Nem fogom neked hagyni. - suttogja.
  - Hát nem fogok valakitől félni, aki nem ad rá okot. - vonom meg a vállam. - Te pedig egyáltalán nem tetszel nekem. - fogom meg a kilincset végre.
  - Azt még meglátjuk. - nevet fel. 
  Semmit sem értek már. Miért kéne tőle féljek? Oké, hogy punk meg minden, de amíg nem ad rá igazi okot, hogy féljek tőle nálam azt nem fogja elérni. Sosem voltam az a könnyen ijedős, de őt elképzelve úgy, ahogy tegnap az ajtóhoz szorít a frász jön rám.
  Hamar beértem a városba. Először egy kávézót pillantottam meg, ahová már vezetni is kezdtek a lábaim. Szinte még üres volt. Csak egy fiatal nő ült az egyik asztalnál, gondolom a rendelésére várva. A pult felé néztem, majd elindultam és akkor megpillantottam egy táblát ELADÓT KERESÜNK. Ez az én napom, a reggelit leszámítva.
  - Szia. - köszönt egy fiatal lány nekem mosolyogva. - Mit adhatok? - kérdezi.
  - Szia. - mosolygok rá. - Egy kávét kérlek. - ültem le a székre. - Még mindig eladót kerestek? - kérdeztem miközben vártam.
  - Igen, már egy hete kitettük a hirdetést, de még senki sem jelentkezett. - sóhajtja. - Téged érdekelne? - csillog fel a szeme.
  - Hogy őszinte legyek, igen. - bólintok. - Pont állást jöttem keresni vagyis ma reggel azzal indultam el a kollégiumból.
  - Hát akar szerencsés napod van. - szólal meg. - Parancsolj. - teszi elém a kávém.
  - Köszönöm. - iszok bele. - Igen. úgy látszik szerencsés vagyok. Kivel beszélhetek az állással kapcsolatban?
  - Dylanel, ő a főnök fia, de már szinte olyan, mintha a főnökünk is ő lenne. - néz rám. - Én Viki vagyok. - mutatkozik be. - Egy pillanat és jövök, csak kiviszem ezeket annak a nőnek. - bólintottam.
  Úgy látszik az állásom már meg is találtam, csak fel kell vegyenek, de szerintem az is sikerülni fog. Egy perc múlva Viki vissza is tért.
  - Örülök, hogy találkoztunk Viki, én Kelly vagyok és az ART-ban fogok kezdeni. - mosolygok rá.
  - Tényleg? - nyílnak nagyra a szemei, mire bólintok. - Én is ott vagyok, ahogy Dy is és mi is most kezdünk. - mosolyog. - Az is lehet, hogy egy szakon is leszünk.
  - Az jó lenne, legalább lenne egy ismerős arc. - nézek rá.
  - Talán nem jössz ki a szobatársaddal? - kérdi.
  - Hát ne igazán. - vallom be. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne elmondani neki, hogy egy fiúval vagyok, esetleg ha kicsit jobban megismertem majd. - Mikor kell Dylan bejöjjön?
  - Hát... - gondolkodik el, közben pedig nyilik az ajtó. - Már itt is van. - mutat a hátam mögé mire én megfordulok.
  Amikor megfordultam egy magas alakot pillantottam meg, aki vigyorogva nézett rám. Szőkés-barna haja volt és ha jól látom a szemei kékek. Végre találkoztam egy helyes pasival, aki nem egy punk bőrébe van bújva.
  - Szia Vik! - int a szőke lánynak, akit nemrég ismertem meg. - És te ki vagy? - néz rám.
  - Helló, Kelly vagyok és érdekelne az állás. - mutatok a táblára.
  - Hát akkor mutasd meg mit tudsz, a következő vendéget te szolgálod ki és ha menni fog akkor fel vagy véve.
  - Oké. - mondtam habozás nélkül.
  Sokat beszélgettem míg Vikivel egy újabb vendégre vártunk. Nem hitte el mikor azt mondtam neki, hogy még nem volt barátom és bulizni sem nagyon jártam eddig. Hát azt mondta, hogy ezen változtatni fogunk.Majd ő megmutatja nekem, hogy kell élni. Épp mesélni akartam neki Daveről, de akkor nyílt az ajtó, ami azt jelenti, hogy most dől el megkapom az állást vagy sem. Megfordultam, hogy megnézzem kik lesznek az első vendégeim, de amikor megpillantottam őket majdnem leestem a székről.
  Egy gyönyörű szőke hajú lány sétált be a nyomában egy fekete tűsis hajú fiúval, akinek a karja tele volt tetoválással. Szinte biztos voltam, hogy ezek Harry barátai, bár a lány egyáltalán nem illet a képbe. Hát ez csodás lesz, szinte biztos vagyok benne, hogy egy ideig biztosan emlékezni fogok erre a pillanatra.
  - Hajrá. - bíztatott Viki.
  Felálltam, majd lassan elindultam az asztaluk felé. Menni fog, hiszen ők is csak emberek, mint én is. Megálltam az asztaluk mellett, majd megszólaltam.
  - Sziasztok! - mosolyogtam feléjük, amit a lány viszonzott is, de a barátja inkább csak morgott, hát köszi. - Mit hozhatok? - kérdeztem.
  - Új vagy? - kérdezte a fiú, akinek a hangjától megijedtem.
  - Igen. - motyogom. - A mostani kiszolgálásomtól függ, hogy megkapom-e az állást vagy sem. - teszem hozzá, mire felnevet.
  - Egy kávét és egy csokik fákot. - szólal meg kedvesen a barátnője. - Sok szerencsét. - teszi hozzá, biccentek majd elmegyek a rendelésükért.
  Hamar elkészítem mindkettőjük rendelését, majd elindulok feléjük velük.
  - Parancsoljatok. - teszem le eléjük, majd visszamegyek Vikihez. - Szóval azon múlik az állásom, hogy mit mondanak? - kérdem tőle.
  - Hát nagyjából igen. - mire én sóhajtok egyet. - De ne aggódj, szerintem Dy kedvel téged, szóval szerintem már fel is vagy véve. - mosolyog.
  Tíz perc telt el, mikor megjelentek a kasszánál, hogy fizessenek. Ezt már Viki csinálta, mivel nekem ehhez még halvány lila gőzöm sincs, hogyan kell.
  - Köszönjük ezt a lassú kiszolgálást. - adja oda a pénzt Vikinek.
  - Elnézést. - motyogom.
  - Zayn! - csapja meg a szőke az illetőt. - Ne beszélj hülyeséget. Ha rajtunk múlik megkapod az állást. - mosolyog rám.
  - Köszönöm... am...
  - Perrie. - egészít ki.
  - Örülök, én Kelly. - mutatkozom be én is.
  - Tudjuk. - vágja rá kicsit sem kedvesen Zayn, majd eltűnnek az ajtó mögött.
  - Gratulálok, megvan az állásod. - jelenik meg Dylan.
  - Köszönöm. - motyogom. Vajon mit követtem el, hogy ennyire fagyosan viselkedik velem Zayn?
  - Ne is törődj velük. - sóhajtja Viki. - Nekik van egy történetük, amit mindenképpen el kell neked mesélnem.

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nagyon tetszik a történted, várom a kövi fejezetet :D
    Puszi Fanka

    VálaszTörlés