2015. október 13., kedd

21.rész - Elrejtett mappa


  Dianának igaza volt. Amint beléptem a szobába és anya rám emelte a tekintetét mosoly terült szét az arcán. Róla egyből tudtam, hogy ha nem is teljesen, de a mai napra megbocsájtott nekem, viszont amikor Davere emeltem a tekintetem, nem melegséget láttam a szemében, hanem kisebb dühöt. Még mindig dühös rám és valószínűleg még hosszú ideig az is lesz. Ő sosem felejtett el hamar semmit sem, ezt sem fogja, főképpen nem úgy, hogy én vagyok a húga, akire vigyázni akar. De el kellene fogadnia, hogy elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül is boldoguljak a világban és el tudjam dönteni kit engedek magamhoz közel. Lehet, hogy hibát követek el, semmi sincs kizárva, de míg én nem érzem ezt, addig nem fogok változtatni a mostani helyzetemen. 
  -  Kicsim - szólal meg anya, amint mind leültünk a megterített asztalhoz - örülök, hogy itt vagy velünk.
  - Én is örülök, anya - suttogom. - De azt tudnotok kell, hogy vele maradok, míg nem tesz valamit, hogy megváltoztassa a véleményem. 
  Dave felől csak egy morgás hallatszott, míg anya felsóhajtott.
  - Tisztában vagyok vele kicsim - néz rám. - Tudom, hogy nem fogod elhagyni, hiszen látom a szemedben, hogy fontos neked és én ezt elfogadom, csak támogatni nem fogom. Ha te is fontos vagy neki és ezt én is így fogom látni, akkor ez megváltozik majd, de addig ne kérd azt tőlem, hogy egy fiú mellett képzeljelek el, mert arra képtelen vagyok. 
  - Én nem is kérek mást tőletek, csak, hogy fogadjátok el és ne próbáljatok meg szétválasztani minket, mert azzal csak annyit értek el, hogy eltávolodom tőletek - pillantok Davere.
  - Ne várd, hogy én elfogadjam, mert az nem fog megtörténni - rázza meg a fejét. - Ma amilyen normálisan csak tudok beszélek majd veled, mert karácsony van, de ennyi többet ne várj tőlem - jelenti ki.
  - Dave - szól rá Diana. - Te tudod a legjobban, hogy a szívnek nem lehet parancsolni.
  - Hagyd csak Diana - legyintek. - A bátyám így látja a dolgokat és nekem ezt el kell fogadnom, még ha én nem is így érzek. 
  Az elkövetkezendő két napban muszáj lesz vele beszéljek és elhitessem vele, hogy nekem ez így jó, ahogy van, mert nem akarok úgy visszamenni, hogy a bátyám még mindig nem beszél velem úgy, mint régen. Ki kell vele békülnöm, addig nem térhetek vissza Kaliforniába. 


Harry Styles

  Még csak pár napja ment el, de már most nagyon hiányzik. Hiányzik, hogy mellette ébredjek, édes mosolya, az ölelések. Hiányzik ő maga. Amióta elmondtam neki ki is Jade úgy érzem, hogy végre újra teljesen átadtam valakink a szívem, aki nem fogja összetörni, mint azt egyszer már megtették. Ő képtelen lenne rá. Igaz az elején Jaderől is ezt hittem, de róla valahol mélyen belül mindig sejtettem, hogy nem az igazi, viszont Kellyvel kapcsolatban fel sem merül bennem semmi kétség sem. Csak annyit tudok, hogy boldoggá akarom tenni és hogy szeretem őt. Az viszont nem kicsit zavar, hogy a legjobb haverom is érez iránta valamit. Látom rajta, még ha nekem nem is mondja el, de nem vagyok vak, ismerem és pontosan tudom, hogy mikor mit érez. Annak viszont örülök, hogy nem kell vele harcolnom Kellyért, mert ő nem áll közénk, ha megtenné biztos vagyok benne, hogy mit sem törődve azzal, hogy barátok vagyunk tipornám le. 
  A szülinapján, félretettem Kellyt és úgy viselkedtem vele, mintha semmi sem lenne, hiszen jól akartam magam érezni. Nem volt könnyű főképpen nem akkor, amikor megláttam a szemében lévő csillogást mikor felhívta, de erőt tudtam venni magamon és elengedni a bennem gyülekező dühöt.
  Ha minden igaz, akkor holnap már nem egyedül leszek majd ebben a szobában, hanem a szeretett lánnyal. Bevallom nélküle üres a szoba és az életem is. Régen nem éreztem soha semminek a hiányát, de amikor ő nincs a közelemben érzem, hogy egy részem nem teljes és ez már kikészít. 
  Mivel ismét késésben vagyok, gyorsan el kell készülnöm különben a fiúk megint dühösek lesznek rám. Mindig megígérek egy időpontot, de természetesen sosem vagyok ott időben. Ez jellemző rám. Idegesen kapom fel a kulcsaim, ami balszeremcsémre kiesik a kezeim közül, így morogva hajlok le értünk... amint a markomban tudhatom a csomót, megpillantok egy mappát, ami Kelly ágya alatt hever. Összeráncolt szemöldökkel nyúlok be érte, majd húzom ki. Az ágyára leülve helyezem a mappát az ölembe és olvasom el a felíratott rajta.  Álmomban már láttalak!
  Biztosan ez az a történet, amiről már korábban is beszélt nekem, amit nem akart megmutatni. Ahányszor csak felhoztam a témát mindig kitalált valamit miért nem olvashatok bele, most viszont nincs itt, nem tudja nekem megtiltani. Tudom, hogy nem szép dolog, amit tenni készülök, de kíváncsi vagyok...

"Gyönyörű smaragd szempár pillant vissza rám, mire a szívverésem egyből felgyorsul. A reakciómat látva mosoly kúszik telt ajkaira és közelebb lép hozzám. Félek? Ez lenne a félelem? Nem, ennek az érzésnek semmi köze a félelemhez vagy ha van is, akkor nem ahhoz a félelemhez, amire a legtöbben gondolnának. Sokkal inkább ahhoz van köze, hogy a jelenlétében kiráz a hideg és furcsa érzés kerít a hatalmába. Mindig azon jár az agyam, hogy mi lesz a következő lépése és ha azt már kitalálta, akkor én készen leszek-e már arra, hogy fogadjam. Gyengének és sebezhetőnek érzem magam a közelébe, pedig én már nagyon rég nem voltam az. De róla tudom, hogy elég egy pillantás egy érintés és minden védőfalat leomlaszt, ami körülöttem van. 
  - Szépségem - ejti ki telt ajkain azt a szót, amit eddig csak tőle hallottam. Egyik kezét a mögöttem lévő falra helyezi, majd közelebb hajolva hozzám kezd el beszélni. - Miért vagy ilyen feszült a közelemben?
  - N-nem vagyok az.
  Hát persze, hogy most hagy cserben a beszédképességem. A dadogással biztosan mindent elérek, csak azt nem, hogy higgyen nekem. Bár ki tenné azt egy dadogó lánnyal? Tudja, pontosan tudja, hogy miért viselkedek így a közelében, mégis folyamatosan arról kérdezget, hogy miért. Nem tudom elmondani, még én magam sem értem teljesen, nemhogy el tudjam magyarázni. Egyszerűen csak ideges leszek ha a közelemben van...
  - Most nekem, vagy éppen magadnak próbálsz hazudni? - néz a szemeimbe. - Magadnak megpróbálhatsz, de nekem nem tudsz. Látom a szemeidben, a mozdulataidban, a remegő kezeidben, hogy igenis feszült vagy ha ilyen közel állok hozzád.
  - Ne csináld ezt Ed... - suttogom. - Én...
  - Igen, te? Te mit szeretnél? - hajol közelebb, mire ajkainkat alig válassza el pár milliméter. - Mit szeretnél szépség - motyogja az ajkaimra.
  - A francba is Ha Ed - zihálom. - Ne csináld ezt velem, nem helyes... te is tudod.
  - Mióta érdekeltek engem a szabályok? - vonja fel a szemöldökét. - Megsúgom neked, soha és nem is most fog elkezdődni - nyomja ajkát az enyémre, mire mindkettőnkből egy sóhajtás szakad fel. 
  Az eddig oldalam mellett pihent karjaimat a nyakába akasztom, majd közelebb húzom magamhoz, érzem, ahogy elmosolyodik és morogva adja tudtomra, hogy élvezi kezeim hajába való markolását. Ajka egyre vadabbul falja az enyémet, miközben egyre több tekintetet érzek magunkon, de egyáltalán nem érdekel. Ebben a pillanatban semmivel sem törődöm csak azzal, hogy most itt van és mindenkivel közli azt, amit eddig titkoltunk.
  - Szeretlek, angyalom - suttogja homlokát az enyémnek döntve. - Nem érdekel, hogy mennyire ártatlan és tapasztalatlan vagy, nekem így vagy tökéletes és tudod miért? - kicsit megrázom a fejem, mire mosolyogva közli velem. - Mert én mutathatok meg neked mindent, ami azt jelenti, hogy én leszek az első és az utolsó is, aki bevezet a szerelem fogalmába."

  Döbbenten bámulom az előttem lévő sorokat és egyből felmerül bennem egy kérdést, amire már van is egy válaszom, de nem lehetek benne teljesen biztos. Ez rólam és róla szól?! Hiszen ha figyelmesen átnézem, akkor van benne néhány sor, amit én is említettem neki és le van húzva egy Ha, aminek valószínűleg nem sok jelentése van, de mivel utána egy név jön megfordul a fejemben, hogy mi van, ha az én nevem akarta leírni, csak közben rájött, hogy miről is ír. 
  A mi kapcsolatunkat foglalja bele abba a szerelmes történetbe, amit a tanár tőle kért? Egyáltalán észrevette, hogy mit csinál vagy még nem tudatosul benne? Mindennél jobban szeretném felhívni és megkérdezni tőle, de nem fogom megtenni. Inkább megvárom, míg ő mondja vagy mutatja meg nekem és addig is örülök, hogy én lehetek számára az a srác, akit álmaiban már látott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése